Mayer Erzsébet új kötetéről
Több műfajú kötetet vesz most kezébe az olvasó. Elemző, tudományos igénnyel megírt munkákat tartalmaz, de néhány oldal után már nyilvánvaló, hogy itt minden sor, minden gondolat személyes, a szubjektumon átszűrt önértelmezés. Mayer Erzsébet - bár a tudományos tárgyilagosság elfedi ezt - inkább esszéíró, akire egyfajta lírai tárgyilagosság, s ez megfordítva is igaz, tárgyiasított líraiság jellemző. Úgy szól a művészetről, alkotásokról, alkotókról, hogy szivacsként magába szívja annak természetét, részévé válik a vizsgált művészi matériának, s a bölcsészet tiszta forrásán csillámló fényekkel láthatóvá és értelmezhetővé teszi azt.
Az írónő nőtana, ahogy ő maga is vallja, emberléptékű. Nemcsak a nőiségről, hanem az elvesztett egységről, az emberiről, a nő-férfiról (androgünről) szól. De hogyan is építkezik ez a sajátos élettankönyv? A tudás ott kezdődik, hogy nevet adunk, terminológiákat alkotunk ahhoz, hogy közölhetővé és ezzel vizsgálhatóvá tegyük a látható és láthatatlan világot. Ezt teszi a szerző, amikor a kötet élére az Erzsébet-témakört és A. Tóth Sándor Árpád-házi Szent Erzsébet című műalkotásának értelmezését állítja. Az önkeresés tanösvényén haladva a művészi önfelfedezés élményébe is beavatja olvasóit a szerző, amikor a tudat felismeri és nevesíteni tudja: íme, ez vagyok én, íme, a gyönge nő, a profán emberi s íme, bennem lakozik ama szent is, aki Isten köténye mögé rejtezett. Az Erzsébetekről szóló írásokban a kritikus nem kritizál, hanem önnönmaga portréját fedezi fel a bemutatott alkotásokon, s ahogy a női lélek és a szent egymásra vetülnek, minden emberi kétarcúsága tükröződik.
A bodollói szárnyasoltár keletkezéstörténete egy népmesei mintázatot használva a teremtő csoda születését mondja el. Lovász Erzsébet képei a biblikusság, a szentírási szövegpárhuzamok alapján egyfajta szent szomorúság színes képi világáról beszélnek. Szomorú, mert a világ, amely e szentséget körülveszi szenvedéssel teli. Színes, mert a passió, a keresztút colour locale-ja gyönyörű pasztellekkel színezi a gazdag művészi és keresztényi tematikát. E bevezető, az Erzsébet-kört érintő egységet - a mesei és bibliai párhuzamokkal operáló elemzéseket - az asszonyiság motívuma tartja össze, amelyet Zsombori Erzsébet selyemképeiről és Mészáros Erzsébet meseillusztrációiról szóló írások zárnak. E tanulmányok a természet és ember „anrogünné” válásának lehetőségét sejtetik, s mint ilyenek a vigasztaló és vigaszadó artisztikum apoteózisaként is felfoghatók.
A női-férfi princípium szétszaggatottsága, a kétnemű emberlétét vesztett, egyesülésre képtelen kettészakadás A kopár anyaföld és a meggyalázott anyaföld című fejezetben kozmikus méreteket ölt. Egy felkavaró Eliot-mű drámaivá fokozott bemutatása a szent szféráról a földi pokolra veti tekintetét. A terméketlenség a szeretet hiánya révén és a gyűlölet kiáradása által apokaliptikus méreteket ölt. A megsemmisülés kulturális rekvizitumokkal feltáruló víziója a terméketlen földanya képében a kozmikus szférákig hatja át a végtelen univerzumot. Ezt a helyzetjelentést lírai narratívák, a háborúba elmerült asszonysorsok, a férfi vadságának kitett áldozathordozó nők történetei a személyesség hangján az egyéni drámák sodrásában jelennek meg. Filmek, könyvek, önvallomások hősei ők, akik megalázottak, testükben lelkükben megnyomorítottak, e világ profán szentjei. A kötet e második szerkezeti egységében a nyitó fejezetek lezárásával a nőember nevesítése után, a megszentelt nőiség értékállító példái után az asszony megszégyenülése, a gyalázatba vetettségének példázatai következnek.
Az anyaföld és anyaság, szülőföld és születés párhuzamai két rövidebb műismertetőben kapnak hangot, majd a Veszedelmes nemi viszonyok című kötetegységben a családanyai szerepkör formaváltozatai elevenednek meg, s a későbbiekben is a család mint társadalmi alapegység deformációi kerülnek az írások homlokterébe. Példának okáért a Lewis Caroll- vagy a Vladimir Nabokov-elemzésben a férfi nem apa és nem mesemondó többé, hanem pedofil szörnyeteg, gyermekrontó ösztönlény, s deviáns kéjkeresővé lényegül át az irodalomprofesszor, Humbert Humbert mellett a gyereklány, Lolita is. A fejezetcím Choderlos de Laclos közismert örökzöld levélregényének parafrázisa. A férfivágy profán oltárán az asszony morális tartása összeomlik, ahogy Rakovszky Zsuzsa sajátságos családregényében is a nemek harca már minden erkölcsi korláton áthág. A vágytárgyak, a nők, az anyák témakör után, ebben az ötödik részben a hangsúly a vágyteljesítő férfiakra terelődik. A vágy nem kontrollálható (Goethe), nem ismerjük lényünk egészét folyton rángató akaratot (Babits), amely felemel vagy mélybe taszít (Bergman).
A nőférfi-lét mint irodalmi kísérlet egy átlényegülési igényből tör elő, abból a vágyból fakad, ami rokon a világ megismerésének szándékával. A nő férfivá válik, mert nem elég magának önmaga.
A nagyobb záró szerkezeti egység mintegy mitikussá növeli a világban érvényesülő férfiuralmat. Zeusz mint alfahím az európai civilizáció sokat emlegetett bölcsőjéhez a görög kultúra szülőhelyéhez vezeti ezt a témát. Szurcsik József festményeinek elemző bemutatásával mintegy alfától ómegáig, a születés kezdő és a pusztulásra ítéltség végállapotáig ívet épít gondolatmenete számára.
Mayer Erzsébet a megszenvedett női szerepek kudarcából önmaga intellektuális kiteljesítésébe menekült. Lázadó lélek. Nőiségében lázad fel a léha olimposzi istenek ellen, a keresztény atyaistenség ellen, az erőszaktevő férfitársadalom ellen, s a kéjtárggyá vált asszonyiságában mutatja fel a nő teremtéshez közeli állapotát. A teremtés a vágy és ösztön jelenlétéből tör elő, amely egyszerre lélek, emelkedettség és egyszerre a nászágy szaga, nedvek, vérzés, testiség. E könyv beavat a hálószoba rejtettebb titkaiba, s mintha meggöngyölgetne az átokföldjén, a meggyalázott anyaföldhöz kényszerít, s szédült mélységekbe von. Mégis minden ágaskodó szó a tudat és ismeret reményével töltődik fel. Mayer Erzsébet hamleti hősnő, mert írásaiban személyes tapasztalatait tudássá formálta azzal, hogy egy csak rá jellemző gondolat mentén sajátos világszemléletet teremtett, s ez a rendezőelv irányította e kötetben irodalmi, művészeti vizsgálódásait. Néhol ugyanakkor olyan karakteresen fogalmaz, hogy itt-ott kedvet érzek vitába szállni vele, de aztán ez az egységes és sziklaszilárd nézőpont térdre kényszerít, meggyőz és legyőz. Eszembe jutott André Gide-nek a tékozló fiú történetét feldolgozó írása, amelyben a hazatérő nem az atyjához, hanem az anyjához tér meg. Ahol nem a szabályozó, korlátozó atya, hanem a gondoskodó, szeretetével körülölelő anya üdvözli megtért gyermekét. A világban soha nem látott szerepe lenne az asszonyoknak, az áldozatnak, mert a férfi megszelídítésére senki más nem képes, csak a nő. Mayer Erzsébet modern korunk szüfrazsettje, aki gondolatlövedékekkel rombolja az alfahímek diktatúráját.