Arthur Schnitzler: Casanova visszatér
Casanova csak egy pillanatig gondolkozott, hogy kire emlékezteti Lorenzi. S már tudta, hogy a saját képe az, amely most harminc évvel megfiatalítva szemben áll vele.”
A kényszerített kártyajátékban adóságokat felhalmozó Lorenzi – aki Casanova imádottjának, Marcolinának szeretője – ígéreteinek teljesítése érdekében elfogadja a velencei öreg róka ajánlatát, átadja szerelmével töltendő éjszakáját a kéjsóvár Casanovának. Ez az éjszaka Casanova tulajdonképpeni hazatérése, amelyben az ágyban szerzett boldogság a régi Velence világába röpíti az élvhajhász kalandor „rém”álmait.
„… mintha az alattomosság a bizalmat, a kéj a szerelmet, az öregség az ifjúságot mocskolta volna be névtelenül és megbocsáthatatlanul ezen az éjszakán.”
Milyen jelentéktelenül gazember e regény Casanovája, a kalandor vagánysága nélkül egyszerűen csaló, gyilkos, értékromboló, aki megbecsteleníti az életet. A polgári teázgatásak, társalgások, étkezések és kártyázgatásak - vélhetőleg sokak számára unalmas – miliőjébe ágyazott szerelmi csalódástörténet inkább visszataszító, mint drámai.
Az ördög és isten szerepcseréje megtörténik. A bölcsesség csak a realitáson túl létezik, a valóság a sátán billiárdasztala. Schnitzler alábbi gondolata az univerzum végtelenéig tágítja az olvasó undortartományát:
„Ő higgyen Istenben? … Egy olyan Isten, aki ha kedve volt rá, ördöggé változott, aki a gazdagságot szegénységgé, a boldogtalanságot boldogsággá, a gyönyört kétségbeeséssé varázsolta? Játszol velünk – és imádjunk? Kételkedni benned, ez az egyetlen eszköze már csak annak, hogy ne gyalázzunk? Ne légy!”