Agnes Varda: Sem fedél, sem törvény
Sem fedél, sem törvény Agnes Varda 1985-ben készített filmje Velencében, a nemzetközi filmfesztiválon a fődíjat vihette el. Depifilm – írja valaki. Család nélkül és a társadalmon kívül - fordíthatnám a címet magamnak. Tájak és emberek valahol Provence lankás vidékén: tanyák, autószerviz, építőmunkások, szőlőművelő vendégmunkások, rakodók világa. A megélhetés vigasztalan panorámája. A hétköznapiság sivár képei. S a lázadók? A bandázók, a magányos füvesek, a pitiáner rablók, árulók. Nincs remény.
E világba érkezik mintegy a tenger habjaiból kikelő, fürdőző magányos istennőként a piszkos kis csavargólány, Mona, aki, minden szereplő számára a szabadság leheletét hozza. Az ő isteni karaktere a gyengeségébe ágyazódik. Minden undor, amit iránta éreznek, a rendkívüliség sejthető nyomát hagyja maga mögött. Az öreg hölgy felszabadul a társaságában, a gondozónő eltartaná, a hippifarmon élő befogadná, mások viszont kihasználják, abúzus és nemi erőszak áldozata lesz, tervezik, hogy a pornópiacon áruba bocsátanák. Büdös csöves, iszik, füvezik, szakadt sátrában alszik a hideg éjszakában.
A tengerből kilépő Monát Poló szemei figyelik, aki szenved a hétköznapiság lélekrontó unalmától, de nem más ő sem, mint saját jelentéktelensége, akinek csak egy használaton kívüli öreg kastély kirablására telik. Ahogy minden kapcsolat mögött ott van valaki más is, a banda, a többi idénymunkás, az autószervizben a fiatalok között bontakozó kapcsolat mögött a piszkos kezű és koszos lelkű tulaj.
Epizódokba töredezett világ, amely egy ponton összezár: Poló kirabolja a kastélyt, ezért szeretőjét, a gondozónőt elküldik, az öreg hölgyet öregek otthonába zárják, a professzornő az öreg hölgy unokaöccsét kéri meg Mona felkutatására, a férfi azonban, amikor megtalálja, azt súgja a telefonba: félek tőle, mert olyan undorító.
A csavargólány nemcsak él a filmen, hanem megítéltetik. Arcokat látunk, emberek, akik elmondják vele való találkozásukat. Ezzel fontosabbá válnak ők is, mint a lány. Ők is sorssá válnak a filmvásznon. Saját sorsukról is vallanak. Akár egyetlen elbizonytalanodó kérdéssel: Talán megszólíthattam volna?
A tárgyak értelmezik a narrációt: az arab szőlőművelő a lánynak a szürke zsákokon felejtett piros sálját saját arcához emeli. A lány által eltulajdonított értéktárgyak szemétté válnak, a kanalakat sem tudja értékesíteni. A tárgyak is sorssá válnak. A mohával belepett meztelen istennő kerti szobra és a lány arca egymásra tekint. A lány útja a kenyér és víz motívumával indul. Későbbiekben egyedül jár a pusztaságban s egy üres hordót rugdos maga előtt. Így rugdossa Medve Gábor is Ottlik Géza regényében a kőszegi katonaiskolától való szökésekor a határhoz, a szabadság végső határához érkezve az üres cigarettadobozt, ahonnan már nincs tovább, hogy aztán visszatérjen az iskola falai közé. Agnes Varda története is többről szól, mint a hajléktalanságról, az emberi létezés határához, a szabadság végpontjához űzi hősét. A francia egzisztencializmus a Lét és Semmi dichotómiájában láttatja az emberi sorsot, ahol nincs fedél és nincs emberi törvény, s ahol az ember a maga pőreségében önmagára tekint.
A film legfőbb metaforája a fa motívuma. A film elején egy kerítés mögött álló lombtalan platán látványánál akad el a kamera mozgása. A professzornő beteg platánokat gyógyít. A történet a beteg fák kivágásával éri el csúcspontját, majd a városba érve a vérző fák rituális vad riogatása az ember legősibb félelmeit kelti valóra.
Agnes Varda művét Nathalie Sarraute-nek ajánlotta, aki a francia újregénynek Alain Robbe-Grillet, Michel Butor mellett úttörő személyisége volt. Az orosz származású írónő (Natasa Csernák) írja tanulmánykötetében: ”Bár a szavak jelentéktelennek és banálisnak tűnnek - számtalan kis bűn mindennapi, alattomos és hatékony fegyverei lehetnek, s gyakran azok is."
A hétköznapi szövegváltásokat az emberi játszmák, hatalmi harcok pengeváltásai zavarják össze. Az igazság közelébe érkezéshez az egyéb, a környezetbe, a tárgyakba, az anonimitásba ágyazott tartalmak adhatnak irányjelzéseket. E gondolat filmnyelvi megteremtője ez a műalkotás.