A bárónő ékszerei
Egy belvárosi udvari lakás harmadik emeletén lakott. Itt élt régóta homályban, életközösségben Anubisszal, kutyaszeretetben. A tacskó kicsit elhízott, a kényeztetés kiváltságától lustálkodott naphosszat, s csak akkor hegyezte a fülét, akkor kapta fel a fejét, amikor a bárónő megigazította toalettjét, s elindultak napi sétájukra az aszfaltozott szűk utcák holt dzsungelébe. Nem kellett sokat megállniuk, hiszen egy-egy rövid üdvözlésen kívül, nem társalogtak senkivel. Az ebektől és kutyatartóiktól is nemes távolságot tartottak. Pedig sokan becsülték, irigyen nézték a sok szép ruhát, válogatott ízléssel összeállított toalettjét, dús hajából készült egyszerű, mégis elegáns frizurák fölerősítették arcának arisztokratikus vonásait. Bár kicsit korpulens alakja - lám Anubisz is kicsit elhízott az évek során – jelezte az idő rombolását, de fiatalkori szépsége tartásában, tekintetében még tükröződött. A magány s az öregedés ezüstje e nemesfém szürkülő fényével világította meg személyiségét, s ha az esti séta után becsukódott az ajtó mögötte, mint az egykori csipke napernyőjének mintázatán keresztülhatoló napsugár, lelke kiszűrte a mulandóság mozgófilmjét, s az emlékezés lisztharmatként a múlt diaképeire telepedett. Ahogy a szűk, tátott szájú udvar s a függőfolyosónak – az esővíz elvezetését szolgáló enyhe - lejtése kissé megszédítette, e pillanatban is – ahogy olyan sok esetben már - érezte ezt az émelyítő félelmet, mikor a védőrács vasvirágain lenézett a viceházmester mozgására, s ilyenkor mindig fölvillant benne Thomas Mann József és testvérei bevezetője: „Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?” – s e pillanatokban ő is „a természeti gyönyörűséges és természetfeletti nyomorúságos ember” egyetlen példányaként azonosította magát. Szívében a lét e kiváltságos pillanataiban eláradt az esszencia sejtelme, tele a pusztulás émelyítő illatával, amely a földszinti orrfacsaró konyhaszaggal keveredett.
Úgy tudni, hogy egy neves anatómiaprofesszor személyi titkáraként dolgozott. Az akadémikus köteteit fordította német nyelvre, s közreműködött a kutatások publikálásában is. Az egyik bonctani atlaszból való ofszetnyomat keretbe foglalva, kedves dedikációval ellátva íróasztala fölött függött a falon. Az agyalapi idegeket ábrázoló kép borzongató szépsége a teremtés ősi mítoszát idézte. A hegyes szaglóidegek a homloklebenybe fúródtak, mint egy imádkozó sáska csápjai, a látóidegek az agytörzsből eredő idegekkel és a gerincvelő rostos állománya az idegi gyökerekkel körbefogva az egyiptomi sáska potrohára hasonlítottak. A nagy- és kisagy textilmintázatú designja, mint egy Vajda Lajos-alkotás szövetes matériája magába zárta létezését.
A lakás melletti tűzfal még a világháború nyomait őrizte, pedig az államszocializmus virított ekkor, mint a bolondgomba. A felbetonozott udvaron a házmester hangoskodó, egymással veszekedő gyerekei lármáztak. Az egykor elegáns polgári házban megfogytak a lépcsőház fényes rézkapaszkodói, a töredezett márványburkolat fénye megkopott, a régi, tükörrel, metszett üvegablakkal, gobelin ülőkével rendelkező elevátort személytelenül kopár liftre cserélték. Az emeleteken rideg fényű, lámpaburák nélküli izzók világítottak. A lakásokban az egykori cselédszobák már mindenütt lomtári minőségben működtek tovább. Ő azonban – mint egy házi templom – férje emlékével, életét elkísérő kedves tárgyakkal önmaga múzeumát alakította ki itt. Egy fotel, egy állólámpa s e múltjával felékesített tér… amikor csak tudott, itt megpihent, s emlékeibe temetkezett.
Eszébe ötlött a háború, a menekülés Herkulesfürdőről, ahol lovag Karwinski Gusztáv, jövendő apósa egykoron az 1900-as években a balneológiai gyógyközpontot irányította… s temesvári palotájuk kertje, lugasai, alléi, ahol leány korát gondtalan boldogságban töltötte.
Ottó, ó, drága Ottó! Szülei korai halálát követően majdani férjének családja az ő családjává lett. Az udvari lakás szürke homályában most bálok fényei kavarogtak szeme előtt, a keringő ringó mozdulatai, a kínai hernyóselyem ruhafodrok, kedves ekrü csipkekesztyűje jutott eszébe, a valcer ütemére kibomló kontya…, amelyből hajtincsei a vállára hulltak, s évtizedeken át képzeletében – ha a balsors megérintette - , megsimogatták a vállát, vigasztalták…, pedig ma már a feltekert hajviselet kíméletlen szabályossággal simult a fej lankás tájaihoz. Lelkének habverője a természet iránti különös vonzalmát és létidegenségét turmixolta össze benne. A komor környezetben az ebédlőasztalon Wilhelm Friedrich Karwinski nagyapa, a kalandorszívű világutazó által Brazíliában felfedezett zsályavirág nyílott. Ha olykor megérintette a növény leveleit érezte a világ hívó szavát, az egzotikus tájak buja pezsgését, az elefántok és nagyvadak csörtetését, s ilyenkor különösen zavarták a házmesterlakás alantas, tolakodó fals hangjai.
Egy megsárgult lapon férje levelezéséből már csak egyetlen rövidke kérelem maradt vele.
Ipolyszakállos 1945. május 16.
Igen tisztelt Kedves Barátom!
Amint értesültem, e hó 8-án lesz a tárgyalásom, de sajnos arra az időre Pestre jönni lehetetlenség, mivel ezt a területet megint visszacsatolták Szlovákiához, átmenetileg a határon - itten az ablakomból látom hazámat -, de nem engednek a fináncok. Légy szíves igazolj engem, hiszen Te a legjobban ismered a dolgokat. Nemes József és Dénes Lajos, Mann Tibor izraelita vallású egyének nálam engedély és bejelentés nélkül dolgoztak, sőt az irodámban éltek. Egykori elutazásom oka a német megszállás volt, mert 1944. március 19-én jöttek be s én e hó 22-én reggel el is utaztam végleg, mivel biztossá vált, hogy nem kis időre ők megszállva fognak bennünket tartani. Ezt mindenki tudja. Mivel itt Ipolyszakálloson birtokaim vannak azért jöttem ide, ha most innen elmennék, azonnal elvennének mindent, tehát beláthatod szorult helyzetem.
Irodámat folytatni szeretném, ha lehet, tehát kérlek, igazolj engem. Hálás köszönetem és maradok tisztelő igaz barátod Karwinski Ottó
Ui.: Tintahiány miatt írok ceruzával
Míg olvasott, körülötte zúgott el a múlt, a történelem; s az élet, a teljes vagyonelkobzás, a kitelepítés, a németajkúak elhurcolása, szerelmének halála, de eltűnt a sok fájdalom, már nem volt veszteség többé semmi, minden ott rajzott egy légtérben vele. E képzelet-örvényben húzták, rángatták őt az udvarról érkező durva hangok, a nyers beszéd fel-feltörő foszlányai, a verekedő purdék csapkodása, mintegy szétszaggatták a fül határkérgi állományát. A limbus, amely eddig megfelelően korlátozta ösztönét és mederben tartotta az áradó emlékeket, most széttört minden gátat, szétszakított minden életben tartó köteléket. Lángolt a szoba, ahogy a gazdagon díszített japán selyemköntös tűzokádó sárkányai perzselték fel a vesztett idő maradékait.
Az előző nap különös jövés-menés volt a házunk környékén. A háborús sebhely, mellettünk üres grund, egy 1945-ben lebombázott házhely egy forgatócsoport munkájától volt hangos. A lakók, s jómagam kíváncsian figyeltük az eseményeket. A filmben Garas Dezsőt végezték ki a tűzfal tövében. Most azonban csöndes volt minden. Csak egy-egy lépcsőházi ajtó ki-becsapódását lehetett hallani. Aztán egy tompa puffanás a némaság mélyén. Ahogy kinéztem az ablakon a szédületbe, ahogy a fülemmel beavatódtam a rémisztő zuhanásba, lent láttam Ka Ryut, a keleti aranysárkányt, ahogy tüzes lángokkal fonja körül a széttört testet, szájából friss vér omlott az udvar piszkos kövezetére. A bárónő testét takaró szétdúlt japánselyem köntös díszes mesés figurái halálában keltek életre. Lelke Rui Ryuvá, az esősárkánnyá lényegült, a világmagány mitikus állatának pikkelyei csillogtak testén, s vére vörösének cseppjei záporozták be a piszkos kövezetet. Aztán a kilenc színben pompázó sárkányfi, megragadta őt, s repült vele a felhők közé, megközelítve a mennyország sárkánybirodalmát. A szürkeség bezárult. Hallottam a házmester hangját: - Úgy kell összelapátolni őt, s most moshatom föl ezt a dzsuvát utána.